SCHIPPERKE

This page shows some information about Schipperkes in Hungary.

More information at the http://www.sasokegyesulete.webnode.hu

Schipperkes: Jolie and Troly Bergerac de Hu

REFLEKTÁLÁS A SCHIPPERKE STANDARDJÁRA

A korábbi hivatalos standard szövege (érvényben 2010-ig). A JELENLEG ÉRVÉNYES STANDARD EGY MÁSIK OLDALON OLVASHATÓ!

 

KORÁBBI STANDARD SZÖVEGE

ÁLTALÁNOS VISELKEDÉS ÉS KINÉZET:

Kiváló és hűséges kis őrkutya, nem ismerkedik idegenekkel. Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan azzal foglalkozik, ami körülötte zajlik, a gazdi által rábízott tárgyakat elszántan őrzi, nagyon gyengéd a gyerekekkel, alkalmazkodik a ház körüli élethez, mindig tudni akarja, hogy mi zajlik egy ajtó vagy egy elmozdított tárgy mögött, elárulja érzelmeit csaholásával és sörényének felborzolásával. Keresi a lovak társaságát. Vadászik a vakondokra és más férgekre. Használható vadászatra, jelzi az üregi nyulak által lakott üregeket, üldözi őket és felhajtja a mezei nyulakat a sűrűben.

SZIN: Tiszta fekete.

FEJ: A rókáéra hasonlít. A homlok elég széles, a szemek felé keskenyedik, profilból nézve enyhén domború. A pofája nyújtott, de nem túl hosszú. Stopja kifejezett.

ORR: Kicsi.

SZEMEK: Sötét barna, kitöltött, inkább ovális mint kerek, se nem mélyen ülő se nem kidülledő, élénk és szúrós.

FÜLEK: Felállók, kicsik, háromszög alakúak, magason tűzöttek, a cimpák olyan erősek, hogy csak hosszában lehet őket behajtani. Rendkívül mozgékonyak, közelebb húzódnak mihelyt figyelmesen fülel.

FOGAK: Tökéletesen záródik.

NYAK: Erős, előre álló.

VÁLLAK: Ferde és mozgékony.

MELLKAS: Elöl és a vállak mögött széles és mély. Has eléggé felhúzott.

HÁT: Egyenes, vízszintes, elöl magasabbnak tűnik a sörény miatt.

FAR: Széles és lapos.

MELLSŐ LÁBAK: Tökéletesen egyenes és eléggé a test alatt álló, finom csontozattal.

LÁBFEJ: Kicsi, kerek és zárt, a körmök egyenesek, erősek és rövidek (nem horgasak).

HÁTULSÓ LÁBAK: Nagyon vastag, hosszú, elég izmos, a térdhajlat közel van a földhöz.

TÖRZS: Rövid és zömök.

FAROK: Hiányzik.

SZŐRZET: Tömör, tapintásra ellenálló, nagyon rövid a füleken, rövid a fejen, a végtagok elülső élén és a térdhajlat alatt, eléggé rövid a testen, de hosszabb a nyak körül, a fül külső szélétől kezdve, sörényt és mellényt alkotva, ami lenyúlik a két mellső láb közé. Szintén hosszabb a combok hátulsó részén, ami térdnadrágot formál és aminek a szőrvégei befelé hajlanak.

SULY: 3-tól 8 kg-ig.

HIBÁK: Világos szem. Túl hosszú vagy kerek fülek. Keskeny és hosszú, vagy domború vagy túl rövid fej. Szőrzet ha nem elég sűrű, göndör vagy selymes. A sörény vagy a nadrág hiánya. Túl hosszú szőr. Rosszul záródó fogazat.

KIZÁRÓ HIBÁK: Félig álló fülek, születésétől fogva fehér szőr, prognatizmus (ha az egyik fogsor a másik elé áll).Fogak hiánya: Két nagy premoláris fog hiánya, bármekkora is a rangszáma, 2 vagy több metszőfog hiánya „ I fog”.

REFLEKTÁLÁS

ÁLTALÁNOS VISELKEDÉS ÉS KINÉZET

„Kiváló és hűséges kis őrkutya…”

Biztos, hogy a gazda feladata, hogy a kiskutya különböző képességeiből válasszon. A kutyus mindig figyelmes. A csaholásának a tónusából már megállapíthatják a gazdák, hogy a bejelentett vendég ismerős, vagy idegen a házban. Kiváló jelző kutya.

De nem több, mint figyelmeztető, hiszen kis mérete nem kelt tiszteletet, és nem teszi lehetővé, hogy megakadályozzon egy elszánt betolakodó behatolását.

„… nem ismerkedik idegenekkel”

Vannak olyan egyedek, akit egy idegen nem simogathat meg annak a veszélye nélkül, hogy megharapják. Ezek között a kutyák között azt fedezhetjük fel, hogy ők nem hidegvérrel cselekszenek, hanem csak félelemből. Ezek legtöbbször azok, akik egy idegen jelenlétében ugatva hátrálnak. Pánikban, védelmi reflexből harapnak, veszélyben érezve magukat. Szerencsére csak ritkán fordul elő. A legtöbb schipperke csaholva közelíti meg az idegent, akit nem kis zajjal fogadnak, de minden agresszió és rossz szándék nélkül. Ezek azok a kutyák, akik minden körülmények között kiegyensúlyozottak és biztosak maradnak. Ezekkel sohasem lesz bosszúság. Azok a kis harapások vagy csípések, amiket néhányuk megengednek maguknak, inkább elvi kérdés mintsem gonoszkodás. A rosszindulatú harapás igen ritka, és különben sem kívánatos, hiszen ez nem lehet a schipperke jellemvonása.

„Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan azzal foglalkozik, ami körülötte zajlik….”

Valóban mozgékony és fáradhatatlan; legalábbis a lehetőségeihez mérve. Közülük sokuknál ez a mozgékonyság igencsak elképesztő, és váratlan egy ennyire zömök kiskutyától. Volt rá példa, hogy 1,5 m-es falat mászott meg egy schipperke egy macska ruganyosságával. Egy lakásban élő schipperke természetesen nem úgy viselkedik, mint amelyik odakint, nagy területen él. Egy adott egyed viszont, ha felváltva él hol az egyik, hol a másik körülmények között, figyelemre méltóan tud mindkettőhöz alkalmazkodni. Ch. Huge szerint (aki schipperkét tenyésztett más fajtákkal együtt) „ a schipperke a legjobb házi kutya”, amit arra az adottságára alapozott, ahogy különböző otthoni körülményekhez is tud alkalmazkodni.

„…folyamatosan azzal foglalkozik, ami körülötte zajlik…”

Ez az, amit már magyaráztunk, amikor kifejtettük, hogy az őrző képességei az állandó éberségének köszönhető.

„…a gazdi által rábízott tárgyakat elszántan őrzi…”

Ugyan azt a megjegyzést tehetnénk itt, mint korábban a harapós kutyákról.

Hozzáfűzhetjük, hogy a bosszúság elkerülése végett, azokat a schipperkéket, akik természetüknél fogva harapósak, előbb egy kis kiképzésnek kell alávessük, hogy ha tényleg tárgy őrzésre akarjuk őket használni.

„..nagyon gyengéd a gyerekekkel, alkalmazkodik a ház körüli élethez …”

Ez tényleg egy nagyon figyelemre méltó tulajdonsága a legtöbb kis kutyusnak, feltéve ha gyerekek társaságában nevelkedtek. Látni lehet egyedeket, akik inkább „gyanakvóak” a felnőttekkel, vagy nagy gyerekekkel szemben, és különleges szelídséget tanúsítanak a kicsikkel szemben, akiktől türelemmel elviselik a gyötréseket, és néha nem juttatják kifejezésre elégedetlenségüket csupán olyan gyengéd kis harapással, hogy akik ezt elszenvedik csak játéknak gondolják, és csak nevetnek rajta.

Ez nyilvánvalóan nem kizárólagosan csak a schipperke tulajdonsága (nem különben a többi az említettek közül). De a legtöbb ebből a fajtából egy sajátos formában teszi ezt.

Ismertünk egy tulajdonost, akinek több ilyen kis kutyusa volt, és mindenhová elkísérték. A munkahelye néhány kilométer távolságban volt a lakóhelyétől. Minden hétfőn elment, és pénteken ment haza. A kis társasága sokkal jobban érezte magát a gazda házában, mint ott, ahol a hét többi részét szokta tölteni, és amikor elérkezett a péntek, nem mozdultak a szállító ketrecük mellől, mintha attól tartottak volna, hogy ott felejtik őket. Honnan tudták, hogy közeledik a távozás ideje? Titok. De tévedhetetlenül tudták.

„… mindig tudni akarják, hogy mi zajlik egy ajtó, vagy egy elmozdított tárgy mögött…”

Ez a kíváncsisága együtt jár azzal, hogy minden dologról folyamatosan meg akar bizonyosodni, ez az éberségében az oka. A folyamatos kíváncsiságának a kifejezése valójában „szaglászás”, innen ered alkalmassága a vadászatban a hajtásra, ahogy később majd jelezzük.

„… elárulja érzelmeit csaholásával…”

Sok kisméretű kutya (minden fajtából) hajlamos sokat ugatni, mintha így akarnának tekintélyt parancsolni, ami kis méretük miatt hiányzik. Ismételten – véleményünk szerint – a schipperkék viszonylag diszkrétek ezen a téren. A kiállításokon hányszor megfigyelhetjük, hogy a szomszéd, más fajtájú kutyák folyamatos csaholása között a schipperkék nyugodtak és csendesek maradtak. Bizonyára találkozhatunk egyesekkel, akik megcáfolják ezt az állítást. Majdnem mindig található egy „elkényeztetett gyerek”, aki úgy ugat a kiállításon mint a háznál szokott, oda és vissza. Őt nem nevelték meg rendesen.

Az egyik schipperke tulajdonos egy városi lakásban lakott. A bérleti szerződésben ez állt; …se kutya, se macska, se madár… Ott lakott 25 évig két vagy három kutyájával. A szomszédok soha sem hallották a legkisebb ugatást sem, bár ugyan ezek a kutyák nem fogták vissza magukat a vidéken töltött hétvégék alatt. Csupán nevelés kérdése.

A Francia Schipperke Klub kiadványában F.-E. Verbanck szigorú dolgokat ír éppen a mi kiskutyáink neveléséről, pontosítva, hogy meg kell tiltani a kutyáknak már kis kortól az ugatást, ha nem akarunk egy hangoskodó kutyát, és semmi esetre sem kiskorában ugattatni játékból, amit sokan csinálnak, mert mulatságosnak találják.

„…és sörényének felborzolásával.”

A schipperke nem csak a sörényét, hanem a hátán lévő szőrét is felborzolja, ha túllép egy bizonyos fokú agresszív felindultságon. Ez vonatkozik a többi kutyára is. Ez a schipperkénél azért feltűnőbb, mert az ő nyakszőrzete hosszabb mint a teste többi részén (kivéve a nadrágot).

„Keresi a lovak társaságát.”

Ez abból az időből ered, amikor a schipperkék még patkányt fogtak az istállókban. Most az autókat szeretik. A sétával azonosítják őket, ami a kedvenc időtöltésük.

„Vadászik a vakondokra és más férgekre.”

Még sok schipperkénél megtalálható ez az ösztön, ha olyan körülmények között tartják, ahol ezt gyakorolhatja. Sokat ismerünk, akik jeleskednek a vakondok vadászatában. Ahhoz, hogy elfogják őket, hosszasan felássák a gazdáik veteményes kertjét, és ez egyben méltányolandó és idegesítő, hisz úgy gondoljuk, hogy kutyáink tesznek annyi kárt az ágyásokban mint a vakondok! Majdnem mindegyiknek, amelyiket ismerünk és van valami bejárata egy régi, patkányok lakta vizesárokba, csatornába vagy üregbe, a vadak kivégzője volt. De ehhez az kell, hogy ilyen körülmények között nőjön fel, a legtöbbjük már elvesztette a patkányfogó ösztönét.

„Használható vadászatra, jelzi az üregi nyulak által lakott üregeket, üldözi őket és felhajtja a mezei nyulakat a sűrűben.”

Korábban mondtuk, hogy „szaglászó”. Ennek a sajátosságának köszönhetően többről tudunk, akiket a gazdái sikeresen alkalmaztak nyúl vadászaton a bozótos domboldalakon. Hozzá téve, hogy sok más kutya, más fajtájúak, végül is képesek hasonlóan cselekedni, és ezzel ellentétben, sok schipperke megpróbálta ezt is, és nem mutatkozott alkalmasnak.

·               ·                  ·

Megjegyezzük, hogy az első rész kellően tárgyalja a schipperke tulajdonságait, de nem mond semmit a külleméről, a címe ellenére.

Erről néhány szót:

Hallottuk, ahogy egy régi kutyás bíró, egy spitz tulajdonos (más fajtákkal együtt) hajdanán azt mondta egy schipperke láttán: „Alig tér el egy spitztől…”. A tanúi ennek a megjegyzésnek, régóta schipperke tenyésztők, meglepődve néztek; hogy a laikusok úgy gondolhatják, hogy kutyáink spitzre hasonlítanak, farok nélkül, ez elfogadható. Ezt gondolják, amikor mások mondják: „azt mondják, kis rókák…” De ha egy képzett bíró állítja, hogy a spitzek és a schipperkék hasonlítanak, ez eléggé meglepő. Ez is bizonyítja, hány kutyánkat ismerik rosszul, még a kutyás szakemberek is.

Számunkra a spitz, már negyven éve, egyike az északi típusú kutyafajtáknak: lajka, samoyed, elkhound, stb.

Semmi kétség, hogy az összes farkasra hasonlító kutyafajtánk (német juhászkutya, belga juhászkutya, holland juhászkutya, schipperke…) származását tekintve többé-kevésbé ugyanaz a vér folyik az ereikben. Tehát ahogyan nagyon igazságosan és gúnyosan F.-E. Verbanck írta: „Ha ugyan úgy a fent említett többi juhászkutya is spitz, akkor hát igen, a schipperke is spitz.”

Hozzátesszük, hogy mindegyik schipperke amelyik egy spitzre hasonlít az egy rossz schipperke. De léteznek sajnos néhányan tenyésztők, ahogyan a továbbiakban látni fogjuk, akik spitz felfogásúak a fejet, a szőrt, a mellényt illetően.

Felépítésüknél fogva a mi kis kutyáinknak erősnek és zömöknek kell lenniük, de nem figyelmen kívül hagyva az eleganciát. Közepes felépítésű, és farkas típusú. Profilból nézve a test körvonala körülbelül egy négyzetbe foglalható.

SZIN

„Tiszta fekete”

A „tiszta” szó azt jelenti, hogy „más színű szőr nélkül”.

Úgy gondolhatjuk, hogy az összes schipperkénk teljesen fekete. Előfordul azonban néha, hogy látható fehér folt a hason és az újaknál (kizáró hiba a standard szerint). Kissé ugyan túlzásnak tűnik kizárni egy kutyát csupán néhány fehér újért. Elégségesnek tűnne csupán büntetni. Máskülönben az ilyen hibák alig láthatók. Figyelmes vizsgálattal lehet csak felfedezni.

Nagy Britanniában a kiállításokon láthatóak teljesen fehér, krém, drapp, szürkés-kék vagy más színűek. Ezek a színek előfordulnak ott a behozataluk óta, kevéssel az előtt vagy után, hogy a belgák kijelentették, hogy csak a fekete szín az elfogadott. Születésüktől fogva tehát lettek ilyen kiskutyák. Vannak olyan tenyésztők, akiket ez érdekelt, és céltudatos tenyésztést folytattak.

Francia országban a kérdés fel sem vetődött; elsősorban azért, mert majdnem mindenben a belga tenyésztéstől függünk, akik csak a feketéket javasolják, másrészről a mi szövetségünk az FCI tagja, és kötelező a számunkra a fajta származási országának , Belgiumnak a standardját követnünk. Nagy Britannia nem az FCI tagja, szabad a standarddal szemben állnia, ami számunkra tilos. Így ők elismerik az összes szint, feltéve, hogy többé-kevésbé egységes.

A hivatalos amerikai kutyás szövetség (American Kennel Club) szintén nem az FCI tagja. Csekély módosítással azonban megfelelnek a belga standardnak, de a tiszta fekete maradt az egyetlen elfogadott változat.

Nálunk, a nem feketén született schipperkék igen ritkák. Épp a háború előtt született kettő: az egyik szürke, a másik rőt, mindkettő fekete-tarka. Azóta születtek teljesen fehérek és egyszer hoztak egy felnőttet, amelyik bézs színűre változott. Ezek a rendellenességek teljesen fajtiszta vonalaknál jöttek elő, ahol ezelőtt sosem regisztráltak korábban hasonlót (tudomásunk szerint 15 generációig visszamenőlegesen). Lehetséges, hogy máshol is előfordulhatott ehhez hasonló, anélkül, hogy tudtunk volna róla, a tenyésztők titokban tartva az esetet, félve, hogy tenyészetük hitelét veszti. De minden képen kivételesnek kell lennie.

Mi lehet az oka ezeknek a nem várt színeknek? Néhányan azzal vádaskodnak, hogy ezek bizonyára más fajokkal történt titkos keresztezések eredménye. Ismerve azokat a tenyésztőket, ahol az eset megtörtént, ez a körülmény azonnal elvethető. Mások azt sugallják, hogy ez többé-kevésbé ősrégi keresztezések eredménye. Erre sem igen gondolunk, hiszen nem ismerünk olyan kiskutyát, aminek a színe fehér vagy bézs, és aki ennek a rendellenességnek az okozója lehet. Viszont éppen ezek a színek fordulnak elő a londoni kiállításokon. Szerintünk ez egy atavisztikus visszaütése a régi ősök által hordozott színekre, mielőtt l888-ban a standardot megfogalmazták volna. Bizonyára voltak a mi schipperkéink ősei között nemcsak fekete, de más színű is. Úgy találták a standard szerzői, hogy mind közül a feketék a legszebbek. Kétség kívül e között a két tény között kapcsolat volt (szépség és fekete szín), ami miatt úgy döntöttek, hogy csak a fekete színt fogadják el, ami lehetővé tette a kezdetekkor egy könnyű kiválasztódást.

Hozzá tesszük, hogy azokon a ritka színű schipperkéken, akikkel találkoztunk, sosem találtuk azt a különleges arckifejezést, amit a mi feketéinken.

FEJ

„A rókáéra hasonlít.”

A „hasonlít” helyett helyesebb lenne az „emlékeztet” vagy „felidéz” kifejezés. És mégis…

Döbbenetes, hogy egy ennyire kétes és körülbelüli meghatározás hogyan került bele astandardba. (Bár igaz, a kynológia 1888.ban még csak gyerek cipőben járt.) Gyakran láttunk már rókát, élve és halva is, anélkül, hogy bármi féle hasonlóságot felfedeztünk volna az ő feje és a mi kiskutyánk feje között. Teljesen más (1. Ábra) a tömege, arányai és legfőképpen a kifejezése.

Ha már össze kell hasonlítani egy vadállattal (bár miért kellene?), úgy véljük, hogy a schipperke inkább a farkasra hasonlít. Még ha az arckifejezés itt sincs meg (de nagyon közeli) a formája és az arányok közelebb állnak hozzá. Számunkra a schipperke feje inkább „farkasszerű” mint „rókaszerű”.

„A homlok elég széles, a szemek felé keskenyedik…”

Ez a leírás egyszerű és pontos (2. Ábra ). Bár jó lett volna pontosítani az arányokat a legszélesebb és a legkeskenyebb méret között, valamint a fej teljes hosszához képest ( a legszebb egyedekről mért méretekhez igazodva).

„ …profilból nézve enyhén domború.”

Mivel hogy csak „enyhén” lehet domború (3. Ábra ), a minta amit megfigyelünk fontos hogy elég nagyméretű legyen. Minél kisebb a kutya, annál domborúbb a homloka. Mivel akad különösen kicsi is, a homlokuk is igen domború (4. Ábra).

Úgy vélhetjük, hogy a legnagyobb schipperkék választ adhatnak a standard eme pontjára.

Valóban a „legnagyobb” schipperkék felelnek meg általában a leginkább a standard leírásának.

Ami nem meglepő, tudva, hogy a standardot ihlető eszményi egyedek, nyolcvan évvel ezelőtt, körülbelül 7 és 8 kg-os schipperkék voltak.

Találkozhatunk olyan nagyméretű egyedekkel is, akiknek a homlokuk mégis túl domború. Ez egy ritka öröksége valamelyik felmenő kisméretű ősnek. A schipperke mérete, sajnos, örökletesen nem állandó.

Még sosem láttunk kicsi schipperkét, akinek ne lett volna határozottan domború a homloka. Ez az ami mindig elcsúfítja őket, bár más tekintetből nagyon jól sikerültek.

Lapos homlokot azonban még sosem láttunk. Elméletileg, a lapos homlok csak nagy kutyáknál fordul elő. A legnagyobb schipperke is csupán csak egy kiskutya.

Vagyis, a homlok profilja mindig ilyen.

„A pofája nyújtott, de nem túl hosszú.”

A lényeges pont a schipperkéknél a nyújtott orrész (3.  Ábra.).

Azok, akiknek az orr részük vastag és többé-kevésbé téglaalakú a végénél, a kinézetük nem eléggé jellegzetes a fajtára (5.Ábra).

Az egyedüli tény, amit pontosítani kell, hogy az orrész ne legyen „túl” hosszú, ami azt is tartalmazza, hogy egy kicsit annak kell lennie. Itt is kívánatosabb lenne egy kevésbé tág megfogalmazás. Hozzá tesszük, hogy a pofa részen finomnak kell lennie a bőrnek, feszesnek, csonthoz közelinek, hogy a szem alatti mélyedés (cizelláltság) jól látszódjon.

Az az észrevételünk, hogy összefüggés van az orr hosszúsága és az általános felépítés között:

A schipperkéknek, akiknek rövid és keskeny az orruk, általánosságban nézve nehezek, vastag mancsokkal.

Azoknak, amelyeknek nyújtott és nem túl hosszú az orra, az általános felépítésük is kedvezőbb.

Azok, akiknek az orra nyújtott és túl hosszú, legtöbbször magasra állított schipperkék, hosszú háttal, és könnyed felépítéssel.

Ha elfogadjuk ezt az elméletet (ami igaznak látszik), a kiskutyák kiválasztásánál vehetjük hasznát, az orr relatív hosszának alapján. Mindegyik kölyökkutya rövidnek és zömöknek tűnik az első időben. Ezért tele vagyunk reménnyel (és illúzióval) a kutyáinkkal kapcsolatban. Amikor 3-4 hónaposak lesznek, mindenütt megnyúlnak. A leghosszabb orrúak lesznek a legszebb fejűek. És hajlamosak vagyunk előnyben részesíteni őket, azt mondván, hogy idővel „majd összeszedik magukat”. Tévhit; kilenc a tízhez, hogy a korral csak hosszú lábakat és hátat szednek össze.

Sokkal hamarabb tudunk véleményt mondani a fej formájáról, mint a testéről. Ahogy haladunk a kiskutyák előzetes kiválasztásával következetesen a rövid, de keskeny orrúaknál kell maradjunk.

A háború előtt a legjobb francia schipperkékről (mind belga eredetű) voltak méreteink. Azt az eredményt hozta, hogy mindegyiknél az orrhát hossza alatta maradt a koponyatető hossza alatt, a legkisebbeknek volt arányosan a legrövidebb orruk, kivétel nélkül. Sajnos a dokumentációk eltűntek a háború alatt, és nem vagyunk már képesek újra előállítani ezeket a mért számokat.

„Stopja kifejezett.”

Stopnak vagy törésnek hívjuk a középvonal süllyedését a homlok és az orr között. Profilból nézve a süllyedés többé-kevésbé nyitott szöget zár be a homlok vonalával, az szerint, hogy a stop mennyire kifejezett. Ez a pont szorosan összefügg a homlok profiljához. Minél kerekebb a homlok, annál fontosabb a stop. Az egyed mérete szintén nagy hatással van erre a kérdésre: minél kisebb a schipperke, annál hangsúlyozottabb a stop.

Máskülönben mondhatjuk, hogy profilból nézve, hogy a fej minden részének a formája függ a kutya méretétől.

Gyakori hiba a túl hangsúlyos stop. Még sosem tapasztaltuk az ellenkezőjét (a stop hiánya).

ORR

„Kicsi.”

Egy keskeny pofán az orrtükör nem lehet más, csak kicsi. Egy nagy orrtükör csak egy széles és téglaalapú orrcsonton fér el; ami egyáltalán nemkívánatos a schipperkéknél, ahogyan láttuk.

SZEMEK

„Sötét barna…”

A szem színének olyan sötétnek kell lennie, amilyen csak lehet, de sosem lesz fekete. Legalábbis még sosem tapasztaltuk. Különben szerintünk ez is elfogadható lenne (vagy inkább kívánatos), bár a standard ezt nem jelzi.

Azt viszont jelzi, hogy a világos szemek hiba. Vannak egyedek, amelyeknél a szemek majdhogynem sárgák. Ez a depigmentáció jele, az elkorcsosulásra figyelmeztet, és igen csúnya. A kutyáknak, akiknek ilyen a szemük, szomorú és „ elveszett” tekintetük van. Hogy meghatározzuk ennek a hibának a „veszélyes határát”, úgy gondoljuk, hogy a mogyoró árnyalatig a szem színe elfogadható.

„…kitöltött, inkább ovális mint kerek, se nem mélyen ülő se nem kidülledő…”

A kicsiség a legfontosabb minőség, amit keresnünk kell a szemeknél. A kicsisége az, ami nagyban hozzájárul az oly mulatságos élénk és ravasz kinézetéhez. Másrészről, kevésbé feltűnő a kis méretű, világos szem, míg egy nagy méretű, világos szem már súlyos szépséghibának számít. Hozzátesszük, hogy a nagy kerek szemek gyakran könnyeznek, és több ilyen egyed szenved ilyen hiba miatt, mint a kisszeműek.

A szem  kicsisége mindenképpen a formájától függ, a kis szemek inkább keskenyek, míg a nagy szemek kerekek.

„…élénk és szúrós”.

Ezt a két tulajdonságot talán nem magával a szemmel kell összefüggésbe hozni, hisz úgy tűnik, hogy a tekintetet lehetne inkább így minősíteni.

Ennek a kívánalomnak inkább a kisebb szenűek felelnek meg.

FÜLEK 

„Felállók, kicsik, háromszög alakúak, magasan tűzöttek…”

A fül formája és tűzése jól körülírt ezzel. Ezek szerint háromszög alakúnak kell lennie, ami hegyesszöget zár be. A lehetséges legkisebbnek kell lennie. Gyakorlatilag, ha a fent leírt formájú, akkor sosem lesz túl kicsi (annak ellenére amit mondanak). Ez egy olyan jellemző, amit nagyon nehéz elérni, egybevetve a schipperkéket jellemző többi külső jeggyel.

Már felidéztük A. Prévost, (la Cordonnerie kennel) aki szerepet játszott a fajta történetében. Ő nagyon kisfülű schipperkéket tenyésztett (megfelelő háromszög alakkal), sokkal nagyobb számban, mint bárki más, akiről tudomásunk van. Eltávozása után úgy kell tekintenünk mint aki sikeres volt, miután elérte a la Cordonnerie hatékonyságát, hozzákötve a névhez ennek a sajátosságnak a megőrzését.

Manapság, időnként még található néhány tenyészetben ilyen fül, de nincs már állandó olyan vonal, ahol ez rendszeresen reprodukálódna.

A füleknek felállónak és magasan tűzöttnek kell lennie, vagyis a koponya tetején helyezkedik el (2. Ábra ) és nem az oldalán (6. Ábra). Ez csak akkor bírálható el, amikor a kutya nagyon erősen  figyel valamire.

„A cimpák olyan erősek, hogy csak hosszában lehet őket behajtani.”

Ez a nem eléggé magyarázó definíció azt jelenti, hogy a fülcimpának olyan erősnek kell lennie, hogy ne tudjon hosszában betörni, amikor a kutya hátra csapja, párhuzamosan a homlokával (másképpen mondva: amikor „lefekteti a füleit”).

(A fordító tapasztalata szerint a bírók ezt a fülcimpa tapogatásával és behajtásával ellenőrzik.)

„Rendkívül mozgékonyak, közelebb húzódnak mihelyt figyelmesen fülel.”

A fül mozgékonysága a kiskutyáink természetes aktivitásának következménye. Figyeljen meg egy schipperkét egy olyan helyen, ahonnan rálátása van arra, ami körülötte történik; ha éppen nem alszik, sosem marad 10 másodpercig ugyan abban a testtartásban, és a fülei folyamatosan változtatják a helyzetüket, vagy mert a különböző zajokra fülel, vagy mert figyelmesen kutatja a különböző pontokat.

Ebben az utolsó esetben, ha az amit lát, felcsigázta, úgy összehúzódik, hogy majdnem összeérnek; oly módon, ha hátulról, messziről nézzük, olyan, mintha csupán egy, háromszög alakú fül ülne a koponya tetején.

Bizonyos schipperkéknél a fül hosszanti tengelye kissé előredől (7. Ábra ).Megjegyezzük, hogy ebben az esetben mindig jól tűzöttek. Mégsem kívánatos ez a sajátosság. Máskülönben ezt az esetet nem említi a standard.

FOGAK

„Tökéletesen záródik”

Ez eléggé pontatlan. Először is, nincs meghatározva, hogy milyen fogakról van szó. Továbbá nincs meghatározva hogyan kell záródnia.

Nyilvánvalóan kitalálható, hogy a metszőfogakról van szó, és tudjuk, hogy azok három féle módon záródhatnak:

n  „tétre”, a felsők pontosan az alsókra érkeznek (8. Ábra).

n  „ollósan”, amikor az alsók hátrébb állnak a felsőkhöz képest, és közben szorosan érintkezik (9. Ábra).

n  szintén „ollósan”, amikor az alsók előrébb állnak a felsőkhöz lépest, és közben szorosan érintkezik (l0. Ábra).

Az első esetben nincs vita, mindenki egyetért abban, hogy ez elfogadható.

A második esetet többen előnyben részesítik, amelyik felállás a legjobban felel meg a schipperke nyújtott orrának, és mert ez elkerüli a fogak kopását.

Ellenben, a harmadik eset teljesen elítélendő. Ez tagadhatatlan. És mégis, ha a standard szövegéhez mereven ragaszkodunk, ez is elfogadható, hiszen tökéletesen záródik.

Úgy néz ki, a standard meghatározása nem jó.

Ezzel a szöveggel kérdéses a nem teljes fogazat is. Abban az időben, amikor a szöveg fogalmazódott, valószínűleg fel sem vetődött, hogy ez az eset előfordulhat, pedig ez eléggé gyakran megtörténik. Hogy jól értsük, olyan foghiányról van szó, ami veleszületett, és nem baleset miatt hullott ki.

A hiányzó fogak majdnem mindig a premolárisak.

Az elhelyezésüket itt jelöltük (11. Ábra). A leggyakrabban hiányzóak a kis PM1. Azzal a viszonylagos beltenyésztéssel, amire kényszerítve vagyunk, ez a hiba nagy valószínűséggel rögzülhet, ha nem korrigáljuk.

Ez a korrekció létezik. Már jó néhány fajtánál megtették. Ez a kiállításon vagy a konfirmációnál (más szóval tenyészszemlén, Franciaországban a törzskönyvet csak egy éves korban, a konfirmáción adják ki, kizárólag a standardnak megfelelő egyedek részére) megjelent kutyák szisztematikus vizsgálatból áll. Valamelyest büntethető, vagy akár kizárható, az eset súlyossága szerint. Ez a szubjektív mérce elfogadhatatlan, de ki kell szűrni az elkorcsosulás jeleit, mert gyorsan elterjed.

Megjegyzés:

Kiegészítő rendelkezés l980 óta a premoláris fogak és l990 óta a metsző fogak hiányára.

Tapasztalva azt a bizonytalanságot, amit a schipperkék bírálatakor tapasztaltunk, amennyiben bizonyos számú fogak hiányáról van szó, és annak súlyosságáról, a helyét illetően, Franciaországban a következő szabályokat határozták meg:

A kis premolárisok,PM1 bármennyi is hiányozzék, megjegyzésre kerül, de semmilyen büntetést sem von maga után. A C.A.C. kiadásakor előny a komplett fogazat.

Egy nagyobb premoláris hiánya, bárhol helyezkedik el, eggyel rosszabb minősítést eredményez az egyednél, „nem adható kitűnő minősítés”.

Két magasabb rangú premoláris hiánya esetén az egyedet diszkvalifikálni kell, „ a tenyészthető minősítés megtagadása”.

Ha egy I fog (metszőfog) hiányzik: az egyedet egy minősítéssel vissza kell minősíteni, „nem adható kitűnő minősítés”.

Két metszőfog hiánya „a tenyészthető minősítés megtagadása”.

NYAK 

„Erős, előre álló.”

Az erős azt jelenti, hogy „nagyon izmos”, és nem csupán „vaskos”, mivel majdnem mindig vaskosnak tűnik a jelentős sörény, a mellény és a gallér miatt, ami körülveszi a nyakat, még akkor is ha a szőr alatt csupán csak egy „csirke nyak” található.

Hogy elbíráljuk a nyak erősségét, meg kell tapogatni. A tapintással észre vehetjük, hogy a legerősebb, a legizmosabb nyakak felül enyhén íveltek.

Az, hogy a nyak egyenesen előre áll azt jelenti, hogy amikor a kutya nagyon figyel arra ami előtte történik, függőlegesen feltartja. Azért veszi fel ezt a pózt, hogy ezzel a testhelyzettel jelezzen valamit. Ha a nyak nem csak eléggé erős és vastag, de kellően hosszú is, a schipperke kinézete  ebben a figyelő pózban a mutatja legelőnyösebb formáját. Ebben az állásban lehet a legkedvezőbben fotózni.

A nyaknak nem szabad túl rövidnek lennie, amitől kurta nyakúnak tűnik (amihez segít a sörény és a mellény), és megfosztja a kutyát minden eleganciától.

VÁLLAK

„Ferde és mozgékony”

A váll szükségszerűen lapockacsontból és izomból áll. Az a tény, hogy ferde, magában foglalja azt is, hogy  viszonylag hosszúnak kell lennie.

Ha a váll eléggé ferde, a lapockacsont középvonala majdnem derékszöget zár be a felkarcsonttal (12. Ábra).

Ez a felépítés biztosítja a vállak mozgékonyságát. A lapocka egy megfelelő izomzat ellátva, a könnyed mozgást teszi lehetővé, ami szükséges a ruganyos járáshoz, és a hosszú lépésekhez.

Ezzel ellentétben a túl egyenes váll kötött járáshoz vezet, kis lépteket eredményezve.

Mindenesetre a lapockacsont túl nagy dőlése kerülendő. Lényegében van egy sajátosság, amit jó tudni, hogy a lapockacsont dőlése összefügg a felkarcsont dőlésével..

Nem szabad abba a hibába esni, hogy a túl meredek lapockacsonttal próbáljuk kiküszöbölni az alsó lábszárcsont erősebb szögelését, amivel előidézünk más hibákat.

MELLKAS

„Elől és a vállak mögött széles és mély.”

Egy mellkas, ami elől és a vállak mögött széles, nagyon ívelt bordákat feltételez, ami miatt a kutyának kissé cilinder formájúnak tűnik a mellkasa.

Ezzel ellentétben a mély mellkas enyhén ívelt bordákat tételez fel, hogy olyan mélyen érjen le, ahogy csak lehet: ami maga után vonja az elől és hátul nem elég széles mellkast.

Ebből a látszólagos ellentmondásból azt kell leszűrnünk, hogy a schipperke mellkasának egyszerre kell szélesnek és mélynek lennie (vagy hosszúnak) a fent kifejtett borda ívének kompromisszuma alapján.

Miután ezt az elméletet korábban publikáltuk már a Francia Schipperke Klub kiadványában, két kynológustól is kaptunk észrevételeket a standard eme pontjával kapcsolatban. Szerintük a „mély” mellkas  a „hosszú” mellkast jelenti. Lehetséges, hogy más fajtáknál ez az álláspont védhető.

De mi meg vagyunk róla győződve, hogy a standard írói, amikor pontosították, hogy a mellkasnak „mélynek” kell lennie, úgy értelmezték, hogy eléggé „le kell csüngenie”: hiszen a hosszú mellkas ellentmond a standard másik pontjának, a rövid testnek, ami tisztán megfogalmazott a standardban.

„Has eléggé felhúzott.”

Nem szabad a hasnak annyira felhúzottnak lennie, hogy a kutya vékony derekúnak tűnjön. És elég laposnak is kell lennie, hogy ne keltsen túl könnyed benyomást. Inkább az ellentét a mély mellkassal, ami miatt viszonylagosan emeltnek tűnik a has. Ez a kontraszt ad eleganciát az egyednek profilból nézve.

HÁT

„Egyenes, vízszintes…”

Az egyenes alatt azt értjük, hogy a vonalának feszesnek kell lennie, sem nyergesnek, sem púposnak.

A nyerges hát gyakran a fiatalok hibája. Megerősödhet, ahogy a kutya fejlődik, a kor segít. Néha a szukáknál az anyaság következményeként fordul elő. De néha előfordul, hogy rossz felépítésnek tulajdonítható. Ebben az esetben nincs mentség sem remény. Vannak egyedek, akik sosem lesznek eléggé feszesek, és mindig nyerges hátúak maradnak.

A púpos hátvonal gyakran a boltozatos (normális) gerincoszlop enyhe görbületének az eltúlzása. De előfordul, hogy rögzült rossz szokás következménye: a hátsó lábak túlzottan a test alá helyezése, elsősorban amikor a kutya feszélyezve érzi magát az adott körülmények között. Ezért lehetséges, hogy láthatunk olyan kutyákat, akik jól tartják magukat odahaza, és „púposak” amikor a kiállításon felvezetik őket. Ezek a félénk egyedek, akik elveszettnek érzik magukat, vagy akik szenvednek attól, hogy először bezárják őket egy ketrecbe, majd egy idegen megvizsgálja és hozzányúl. (Vannak olyan kutyák, mint ahogyan emberek is, akik nem szeretik a kutya kiállításokat.) A hátnak még rövidnek is kell lennie.

„…elöl magasabbnak tűnik a sörény miatt.”

Bizonyos schipperkéknél a sörény egészen a mar fölé ér ténylegesen megemelheti a hát vonalát ezen a területen.

De soknak a hátvonala a mar felé emelkedik amikor figyelő állásban vannak.

Másoknak ténylegesen lejt a hátuk hátrafelé a hátsó végtagok túlzott hajlottsága miatt: ami hiba. Ez azonban mégsem olyan súlyos hiba mint az ellentéte, ami betudható a túlzottan egyenes lábaknak, a végtag csontok túlzott görbületének, a kiálló könyöknek, az alkar (radius és cabitus) ívességének…ebben az esetben a far magasabb a marnál és a kutya körvonala csúnya összhatásúvá válik.

Tehát, mindaddig amíg a hát vonala a mar felé emelkedik, az sosem súlyos, de ha lejt előre az kerülendő.

FAR

„Széles és lapos”

Szélesnek kell lennie, ha követi a széles mellkast és hátat, ami a bordák íveltségének köszönhet, ahogyan azt már korábban láttuk; és laposnak, hogy összhangban maradjon a kutya általános felépítésével, amiről később beszélünk még.

A far gömbölyű, olyan mint a „indiai malac feneke”.

MELLSŐ LÁBAK 

„Tökéletesen egyenes és a test alatt álló…”

A mellső végtagok egyenesnek kell lenniük, úgy szemből, mint oldalról nézve. Nem szabad, hogy „nagyon elől legyenek” mint egy terriernek (13. Ábra), hanem a test alatt van (14. Ábra) és a szügy tisztán túlmegy rajtuk (a mellény védelme nélkül is). Szemből nézve, az elhelyezésük elégé tágas egymástól (de sohasem annyira mint a Bull Terriereknél). Minden esetre, sohasem szorosak. Egy eléggé széles mellkasú kutya alatt ez eléggé furcsán nézne ki, és nem vezethetne máshoz, mint hogy a kutya lőcsállású (franciás) lesz.

Szintén el kell vetnünk azokat az egyedeket akiknél a végtagok a könyöknél szétállnak, amitől a hátvonat a mar felé lejt, és a far magasabbra kerül (amiről már beszéltünk).

„…finom csontozattal.”

Nos, ezt jól meg kell tárgyalni. Mindig meg kell védeni az álláspontunkat azokkal szemben, akik szerint a finom csontozat nem a standard szerint leírt általános megjelenéssel összhangban értendő. Az ezzel ellentmondók inkább kedvelnék az amerikai leírás szerinti fogalmazást, ami szerint: „arányos csontozat, de nem vastag” (szó szerinti fordításban). Bizonyos, hogy ez a pontatlanságában egyszerű megfogalmazás elfogadhatónak tűnik. De látnunk kell, hogy mire vezethet, ha annak alapján ítélkezünk, akik tiszta amerikai vérvonalból születtek. Sokkal vastagabb csontozattal rendelkeznek, mint a mi legerősebb francia-belga vérvonalú kutyáink. És ha nézzük a kinti fotókat, vannak még ennél vastagabb csontú kutyák is. Ez jelentősen nehézkessé teszi a schipperke általános megjelenését (amilyennek sosem szabadna kinéznie). Ez a vastag csontozat az egyedüli, legálisan alátámasztható kritika az amerikai schipperke tenyésztéssel szemben, ellentétben a többi példával.

Ezért ítéljük úgy, hogy a „finom csontozat” meghatározás helyes, ami megvéd az ennek ellentétes értelmezésektől.

Máskülönben ez egy teljesen felesleges vita, hiszen nem tehetünk az ügy érdekében semmit. A standard belga, és a szövege számunkra „tabu”.

LÁBFEJ

 „Kicsi, kerek és zárt…”

Ez az, amit „macska mancsnak” nevezünk.

A rossz lábfej (amit majd később a „hibák” fejezet alatt tárgyalunk) „összenyomott”, lapos és széttárt ujjakkal, vagy keskeny és megnyúlt, vagyis „nyúlláb”. Ezek a leggyakoribb a rossz lábfejek között. Úgy látszik, hogy azok az egyedek akik magasra állítottak szenvednek a leginkább tőle.

A jó kis lábfejnek íves, rövid és egymáshoz simuló lábujjai vannak.

„…a körmök egyenesek, erősek és rövidek (nem horgasak).”

Az ívelt kis ujjak végén elhelyezett körmök mindig korrektek. Állandó kontaktusban vannak a talajjal, ezért (a használattól) kényszerűen rövidek és nem horgasak, ha a kutya rendszeresen elég kemény talajon jár.

Az ellenkező esetben a körmök gyorsan megnőnek, és megemelik az ujjakat, hosszútávon kockáztatva a rossz járás kiváltását.

A lapos ujjak végén a körmök hamar megnőnek, a végük nem ér le a talajra. Miután egy bizonyos hosszúságot elérnek, a formájuk többé kevésbé hajlott. Ezeket a körmöket rendszeresen nyírni kell.

A körmöknek mindig elég feketének kell lennie. Csak azok a körmök lehetnek fehérek, amelyeket fehér szőrszállak vesznek körül. Az ujjak körül bármi fehér szőr azonban hibának minősül, ahogyan azt már láttuk.

HÁTULSÓ LÁBAK    

„Nagyon vastag, hosszú, elég izmos…”

A hátsó lábak (majdnem) mindig hosszúak és vastagok. Hosszúak, mivel a csánkja alacsonyan van, és vastagságukat kihangsúlyozza a nadrág szőrzet dússága. Azoknál az egyedeknél, akik elég sokat mozognak, még elég izmos is, nagyon „vaskos combú”, sohasem lapos. A hátsó lábszárnak is izmosnak kell lennie.

„…a térdhajlat közel van a földhöz.”

Alacsonyan kell lennie, és ezzel egy időben eléggé hajlított, hogy ezzel biztosítsa a szabad és tipegő járást, és megadja a jól felépítet kutya kívánatos „emelkedő” körvonalát.

A magas és egyenes csánk (a Spitz csánkja) kötött mozgást idéz elő, kis merev lépésekkel, és emeli a far magasságát a marhoz képest, amitől a korábban tárgyalt egyensúlya megbomlik a schipperkéknél, ami a legsúlyosabb hiba.

TÖRZS

„Rövid…”

Egy hosszú törzsű schipperke sokat veszít a vonzerejéből, bármilyen légyen is máskülönben a minősége. A törzs hossza a mar magasságának a függvénye (ha ez nem hamis valamelyik alul említett hiba következményeként). Az ideális kutya felépítése közel „négyzetes”, ami azt jelenti, hogy a test oldalnézete közel egy négyzetbe foglalható, amiből csak a fej és a nyak állhat ki a négyzet egyik sarkánál (14. Ábra).

„…és zömök.”

Ahhoz, hogy a megfelelő kinézetet elérje, nem elégséges, hogy a test négyzetes legyen. Az is szükséges, hogy a körvonal által írt négyzet oly módon teljen be vele, hogy ne tűnjön sem túl könnyednek (nagyon magasra állítottnak), sem hurkának (kifejezetten húsosnak). Ehhez a mellkasnak eléggé mélynek kell lennie, legalább a könyök vonaláig le kell érnie, a szőr nélkül; és anélkül hogy pocakos lenne, a kutyának mégis elég hasának kell maradnia. Mert egy schipperke, bár egy négyzetbe foglalható, mégis lehet rossz külseje ha magasra állított, és sok levegő van alatta (15.Ábra), vagy, ezzel ellentétben, ha kifejezetten súlyos törzse van (16.Ábra).

Korábban írtuk, hogy a schipperkének „kobnak” (jelentése: középtermetű, vastag, rövidnyakú ló, angol szó) kell lennie, bár vannak kutyaszakértők, akik azt állítják, hogy a schipperkének nem kell kob szerűnek lennie.

Mindenestre zömöknek kell lennie, hisz a standard ezt írja elő. Mindenki tudja, hogy ez a szó mit jelent. És a kob szó fordítása szintén zömök. De ne vitatkozzunk egy szón, hanem maradjunk annál, hogy a schipperkének zömöknek kell lennie.

Ezt a benyomást elérheti egy elég széles ágyékkal, eléggé mély mellkassal és egy szintén elég széles szüggyel ; és az egész befejezve egy jó izomzattal.

Ha a schipperke mindezen kritériumoknak megfelel, de egy kicsit hosszú a háta, annak ellenére a kinézete még elfogadható.

De ha a schipperke magasra állított és a testének nincs elég tömege, vagy épp ellenkezőleg, teljesen pocakos, behúzott nyakú (mindaddig amíg ez nem az öregségtől van), nem lehet egy jó schipperke, bár minden egyéb jellemzője megegyezik a standard leírásával; jó fej, jó szőr, rövid hát…

Hozzá fűzzük, hogy ahhoz hogy a kutya zömök legyen, kedvezőbb, ha kicsit kövérebben kerül bemutatásra, mint ha sovány. Bár nyilvánvalóan az ideális az lenne, ha „pont jó” lenne.

FAROK

„Hiányzik”

Nincs megjelölve a hiány oka.

Azt mondják, hogy néha a schipperke farok nélkül születik. Bár be kell vallanunk, hogy ezt még nem volt módunkban megfigyelni. Ennek nagyon kivételesnek kell lennie. Gyakorlatilag, a schipperke farkát vágják.

Az amputálást kevéssel a születés után kell elvégezni (kb. 48 órával); szerintünk, minél korábban, annál jobb, hogy elkerüljük a vérzés veszélyét. De egyesek inkább kicsit később (4 és 8 nap között) szeretnek operálni, és szintén jó eredményeket érnek el.

Tehát, amikor a kiskutyák 2-8 naposak, az operációt kisollóval lehet elvégezni.

Az operáció két fázisból áll:

n  azzal kezdjük, hogy a farkat a lehető legrövidebbre vágjuk; az olló egyik szárát közvetlenül a végbélnyílás fölé helyezzük, a másikat pedig közvetlenül a farok töve fölé (17.Ábra).

n  hogyha már leesett, még egyszer levágjuk a csigolya végét, ami eléggé  fontos, mert mindig marad belőle egy kevés, és mozog a seb közepén (18.Ábra).

Ez az utolsó lépés elengedhetetlen, mert később a schipperkének a fara gömbölyű kell legyen (mint az „indiai disznó”) és nem egy pomponnak kell a farok helyén lennie, ami a legkevésbé sikkes látvány

Az operációhoz a kiskutyát a bal markunkban kell tartanunk, a hátsó lábait a hashoz szorítva, és a feje alul van. Egy segítő tarthatja a farok végét a levegőben, az első lépésnél. De ez nem feltétlenül szükséges. Lehet egyedül is operálni.

Az operáció végén, ugyan ebben a helyzetben tartjuk a kutyát a bal kézben, és egy kis steril vatta csomót tartunk a sebhez 4-5 percig, az ábra szerint (19.Ábra): ezután behelyezzük a kiskutyát egy dobozba, a vatta levétele nélkül (amit majd később kell levenni). Ez a doboz minden szeméttől mentes legyen (faforgács, széna, rongy…) ami irritálhatná a sebet és elindíthatná a vérzést. Ha a vérzés mégis elindulna (ami nagyon ritka), újra el kell kezdeni a vatta hozzászorítását, kicsit tovább.

Az operáció veszélye nagyon csekély, de nagyon ajánljuk állatorvos hívását a műtét elvégzéséhez.

SZŐRZET 

Először megjegyzünk egy pontatlanságot és egyben egy mulasztást:

A schipperkéknél két féle szőr létezik; a durva szőr és a gyapjas.

A durva szőr a fedőszőr, és a gyapjas az aljszőr.

Nyilvánvaló, hogy a standard meghatározása a fedőszőrre vonatkozik. Az aljszőrről, aminek szintén nagy a jelentősége, nem tesz említést.

Vannak olyan kiskutyák, akik az első évükben nem csillogó koromfeketék. A színük többé kevésbé fakó fekete, enyhén szürkés vagy barnás. Miután felnőnek, a fedőszőrük (a durva) eléggé fekete lesz, de ha felhajtjuk, észrevehető, hogy az aljszőrük (a gyapjas) olyan színű, mint amilyen kiskorukban a szőrük színe volt. Megmaradt mint aljszőrzet, ami nem igazán fekete, és általában nagyon sűrű, és nagyon jól alátámasztja a fedőszőrt, ezzel a kutya szőrének jó alátámasztást biztosítva.

Mivel az aljszőrzetről a standard nem tesz megjegyzést, így a színére sincs utalás. Ez nem gátolja meg a „szigorú” értelmezőket abban, hogy szerintük az aljszőrzetnek is teljesen feketének kell lennie; míg más tenyésztők azt állítják, ezzel ellentétben, hogy a nem teljesen koromfekete aljszőr kedvezőbb, mivel jobb minőségű. Véleményük szerint, azok a kiskutyák a legjobbak, akiknek a szőre barnás vagy szürkés, mivel később az ő szőrük lesz a legszebb.

Minden esetre, az olyan aljszőr, ami nem teljesen fekete nem minősül hibának, mivel a fedőszőr teljesen eltakarja, és nem gátolja, hogy a kutya teljesen feketének nézzen ki.

„Tömör, tapintásra ellenálló…”

A schipperkének „szőrős” kutya kinézetűnek kell lennie. Az összhatás függ a szőr mennyiségétől és az állásától is, ami nem simulhat a bőrre.

Elég merev textúrájúnak kell lennie, ez a tulajdonság a minőségéből következik, mindenütt erősnek kell lennie ahol elér egy bizonyos hosszúságot, hogy el tudjon állni, és sosem lóghat. Ki kell egyenesednie szárazon (egy kicsit mint egy rugó), miután behajlítottuk és elengedtük. Ha egy tincset két ujjunk között megsodrunk, „csikorognia” kell.

„…nagyon rövid a füleken, rövid a fejen, a végtagok elülső élén és a térdhajlat alatt, eléggé rövid a testen, de hosszabb a nyak körül, a fül külső szélétől kezdve, sörényt és mellényt alkotva, ami lenyúlik a két mellső láb közé. Szintén hosszabb a combok között, ami térdnadrágot formál és aminek a szőrvégei befelé hajlanak.”

A kutyán lévő különböző hosszúságú szőrhosszak elosztása ekképpen jól meghatározott. Egy pontosítás azonban hiányzik; az hogy a nyakon lévő szőr gallért alkot, minden oldalról körülölelve. Le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a gallér nem fajta jelleg? Vagy azt kell gondolnunk, hogy csupán kimaradt?

Ez a gallér mindig jelen van. Gyakrabban lehet róla beszélni, mint a mellényről vagy a sörényről.

Az annak a következménye, hogy a szőrszálak itt nagyobbak annál, mint amire ráhajlanak. Így minél inkább hosszabbak a sörény szőrszálai, annál nagyobb a gallér.

Annak a megjelölése, hogy a nadrágot alkotó hosszú szőrszálak befelé hajlanak, jelentőséggel bír; a test oldalnézete így rövidített, míg a szőrszálak hátra nyúlnának, a test hosszabbodna.

Lehetett volna pontosítani, hogy az elülső lábakon nélkülöznie kell a rojtokat.

SÚLY

„3-tól 8 kg-ig”

Mindegyik egyed együtt versenyzik, bármekkora is legyen a tömege. Ennek köszönhetően egységesebbé vált a formájuk, és ezzel együtt magasabb színvonalúvá váltak a versenyek. Megjegyezzük, hogy a „klasszikus” méret a marmagasságnál szukák részére 32-34 cm, kanoknál 34-36 cm .

Belgiumban mindegyik méretnek vannak tenyésztői. De a minőségi egyedek mindegyike (utalva a schipperke történetéről szóló fejezetre), „nagyok” voltak, és mindegyik híres tenyésztő, akit megneveztünk, hírnevét a „nagyok” tenyésztésével vívta ki, még azok is, akik (kevesen vannak), de „kicsit” is tenyésztenek.

A törpe schipperkéket a szűkölködő tenyésztők hozták létre, akik észrevették, hogy a „társasági kutyák” minél kisebbek, annál jobban tetszenek az egyszerű közönségnek, vagyis annál drágában tudták eladni.

A törpe schipperkéket nem kiválasztással tenyésztették ki, hanem keresztezéssel (hogy hamarabb érjenek el eredményt, a piac gazdaság gyorsít). A rendellenes szaporítás következménye az instabilitás.

Évekkel később, miután ellenőrizték a standard alapján a kutyákat, a belga hatóságok megszüntették ezt a kategóriát, amely tettel jótékonyan befolyásolták a megtisztulást.

HIBÁK

„Világos szem. Túl hosszú vagy kerek fülek. Keskeny és hosszú fej, vagy domború vagy túl rövid…”

n  A szemeknél már megállapítottuk, hogy nem lehet világosabb árnyalatú, mint a „mogyoró”.

n  A túl hosszú fülek igen gyakori hiba. Természetesen annál nagyobb a hiba, minél hangsúlyosabb a hosszúsága.

n  Ezzel ellentétben a kerek fül igen ritka. Ez tehát nem egy ijesztő hiba. De ha előfordul, a kizárás oka is lehet (és nem csak a büntetésé), hiszen ez egy örökletes jele lehet a keresztezésnek.

n  A keskeny és hosszú fej azért lehet súlyos hiba, hiszen egy rossz testfelépítés következménye, ahogyan már láttuk.

n  A „domború” kifejezés a homlok vonalára értendő, természetesen.

n  Ami a túl rövid fejet illeti, ettől kell félnünk leginkább a kis méretű schipperkéknél. Mindig az állkapocs az ami túl rövid, a megrövidített orrész következményeként.

„Szőrzet ha nem elég sűrű, göndör vagy selymes. A sörény vagy a nadrág hiánya. Túl hosszú szőr.”

n  A nem elég sűrű szőrzetnél hiányzik az aljszőrzet (a gyapjas). Így a fedőszőr (a durva) lelapul, a bőrhöz simul, és nem mutat minőséget, még ha kellően tömött, megfelelő anyagú és hosszú.

n   A selymes szőr vékony és puha. Amíg nem nagyon hosszú, ez nem olyan súlyos (feltéve, ha alátámasztja megfelelő aljszőrzettel). De ha elég hosszú, mindig kellemetlen hatást kelt; siralmasan lehajlik a nyak és a farnál, nem lévén elég ereje, hogy a megfelelő szögben tartsa magát. A kiválasztásnál mindig félre kell állítani a puha szőrzetet.

n  Két féle göndör szőrzet létezik; az egyiknél a hullámok nagyon rövidek, ezzel „krepp” vagy „fürtös” hatást kelt, és a másiknál a hullámok nagyok (általában csak a háton). Ezek a hibák gyakran előjönnek örökletesen. Ezeket az egyedeket nem szabad a tenyésztésben használni, csak kivételesen, ha valamilyen más okból különlegesen jók.

n  A sörény és a nadrág hiánya csak a túl rövid szőrű egyedeknél jelenik meg. Ezt a hibát a schipperkéknél általánosságban Angliában észlelték úgy negyven évvel ezelőtt.

n  A túl hosszú szőr, miután jó aljszőrrel alá is van támasztva, a schipperkének uszkáros kinézetet ad. Ezzel inkább a kisméretű egyedeknél találkozhatunk, ahol az ősök egy kis Spitz vérfrissítést kaptak, viszonylag nem régen. Azok, akiknek nincs aljszőrük, az még „álcázottak”: a hosszú fedőszőrük, lapos és hajlott, gyakran olyan keresztezést tár fel, amit valamilyen titkos céllal végeztek… Minden esetben a túl hosszú szőr a nem tiszta vérvonalat fedi fel. Ezt a hibát nem csak a kis méretű egyedeknél, hanem a nagyoknál is megtalálhatjuk.

n  Néha előfordul a kis szőr, ami szintén keresztezés eredménye olyan törpe fajtával, ami ezt a szőrzetet hordozza.

„Rosszul záródó fogazat.”

A rosszul záródó fogak gyakran egy olyan hibának a következménye, amit „rossz prognatizmusnak” (előre harapásnak vagy hátra harapásnak) hívunk. Előfordul, hogy a szabályellenesen felsorakozott fogak miatt tévesen a kutyát csak a rossz növekedéssel vádolják, mondván, hogy az állkapocs rendben van, és a rossz elhelyezkedés csupán csak ennek az oka.

Ebben a fejezetben felsoroljuk az elsősorban előforduló további hibákat; mély stop, túl nagy szem, kerek szem, széles orr rész, négyzetes végződéssel, orr és a száj nem egységesen fekete, borsókás foltok, fülek a koponya oldalán tűzve, nem teljes fogazat, rövid nyak (a fej a vállak között vannak), egyenes váll, lapos vagy henger alakú mellkas, a hát nyerges, púpos, vagy hosszú, vagy hullámos, vagy előre lejtő (a mar alacsonyabb a farnál), szétálló könyök, görbe lábak, a csüd túl befelé hajló, lapos lábfej, szétálló ujjakkal, nem fekete körmök, egyenes csánk, farkcsökevény.

KIZÁRÓ HIBÁK ( a fogaknál már tárgyaltakkal)

„Félig álló fülek, születéstől fogva fehér szőr, prognatizmus (ha az egyik fogsor a másik elé áll)….”

Sajnáljuk, hogy nincs melléklet arra nézve, hogy mi legyen az alapelve a kizárásoknak; ha a fajtajellegnek nem felel meg.

Az pontosítva van, hogy a prognatizmus az állkapocs olyan hibája, ami diszkvalifikálást von maga után; míg az előbbi fejezetben a rosszul elrendezett fogak csupán hibának számít (és csak büntetést von maga után). A standard ezek szerint különbséget tesz a kettő között.

A diszkvalifikálás másik motívuma; egy bizonyos számon felüli fogak hiánya (ahogyan azt korábban leírtuk).

Amíg a születéstől fogva fehér szőrszállakat, amíg kicsi foltban jelennek meg, nem kizáró ok, csupán meg kell jegyezni őket mint hibát (büntetendő). Máskülönben napjainkban igen ritka, és ha elő is fordul olyan kicsi, hogy alig lehet észrevenni, ahogyan már említettük.

(Fordította Halász Ildikó fajtahonosító a Francia Schipperke Klub hivatalos kiadványából, lektorálta László István. 1999)

standard_abra_1

 

standard_abra_2

Powered by WordPress | Designed by: Free Web Space | Thanks to Best CD Rates, Boat Insurance and software download