SCHIPPERKE STANDARD magyar

SCHIPPERKE STANDARD (MAGYAR)

schipperke-Per-Unden

Jelenleg érvényben lévő sztenderd szövege:

FCI-Standard N° 83 / 20.01.2010 / HU

SCHIPPERKE

MAGYAR FORDÍTÁST KÉSZÍTETTE

Halász Ildikó

SZAKMAI LEKTOROK:

Dr. Szinák János, László István

 

SZÁRMAZÁSI HELY: Belgium

 

A HIVATALOSAN ÉRVÉNYVBEN LÉVŐ SZTENDERD KIBOCSÁTÁSÁNAK DÁTUMA: 2009.07.28.

 

HASZNÁLHATÓSÁGA: Kisméretű őrző és társasági kutya.

 

FCI-BESOROLÁSA: 1. fajtacsoport Juhász és pásztorkutyák (a svájci pásztorkutyák kivételével)

Juhászkutyák 1. csoportja

Munkavizsga nélkül

RÖVID TÖRTÉNETI ÖSSZEGZÉS: Flamand dialektusban Schipperke jelentése “kis juhászkutya”. A Belga Juhászkutyák és a Schipperkék közös őse valószínűleg a Leuvenaar nevű juhászkutya volt, egy általában elég kisméretű, és fekete ősi fajta. A Schipperkék eredete a 17. századba nyúlik vissza. 1690 körül a Schipperke volt a legkedveltebb fajta a brüsszeli St. Gery negyed a munkásai és suszterei között, akik vetélkedőket szerveztek, hogy dicsekedhessenek a bonyolultan megmunkált sárgaréz nyakörvekkel, melyekkel díszítették kutyáikat. A farkuk teljesen csonkolva volt, mely divat valószínűleg már a 15. századtól létezett. Egerek, patkányok, vakondokok és más rágcsálók elfogójaként vált híressé. A Schipperkét először 1882-ben állították ki Spa városában. Marie-Henriette, Belgium Királynőjének köszönhetően vált divatossá. Nagy Brittaniában és az U.S.A.-ban 1887-ben került bemutatásra. A fajtaleírást 1888-ban állította össze az abban az évben alapított tenyésztői klub, amely jelenleg a legöregebb tenyésztői klub Belgiumban. Az évek alatt nagy erőfeszítéseket kellett tenni a fajta egységesítéséhez. Valójában abban az időben vita alakult ki az Anvers, a Louvain és a Brussselből származó, különböző változatokról.

ÁLTALÁNOS KINÉZET: Lupoid. A Schipperke egy kisméretű juhászkutya, nagyon masszív felépítéssel. A feje ék alakú, eléggé fejlett koponyával, és viszonylag rövid arcorri résszel. A teste harmonikusan felépített, rövid, eléggé széles és zömök, de a végtagjai finom csontúak. A szőre nagyon karakteres, dús és egyenes szálú; nyakszőrzetet, sörényt, mellényt és térdnadrágot képezve, ami igazán egyedi körvonalat ad neki. A nemek közötti különbség jól látható.

Egyértelmű morfológiája, a juhászkutya karakterével és temperamentumával szövetkezve, hozzávéve a kis termetét, megmagyarázza hatalmas népszerűségét, ami jóval a belga határokon túlnyúlik.

FONTOS TESTARÁNYOK:

  • A marmagassága egyenlő a törzs hosszával, ezért ez egy négyzetesen felépített kutya.
  • A mellkas a könyök vonaláig ér le.
  • Az arcorri rész határozottan rövidebb, mint a fej hosszának a fele.

VISELKEDÉS/TEMPERAMENTUM: Egy kiváló kicsi őrkutya, kivételes jelző, pezseg az életerőtől, tartózkodó az idegenekkel szemben. Élénk és elfoglalt, fürge, fáradhatatlan, egyfolytában a körülötte zajló dolgok iránt érdeklődik, hajlamos bárkit megkapni, ha olyan tárgyhoz közeledik, amit az őrzésére bíztak, nagyon gyengéd a gyerekekkel, állandóan kíváncsi, hogy mi zajlik egy zárt ajtó, vagy egy elmozdított tárgy mögött, éles ugatásával, a felállított sörényével és gallérjával mutatja ki reakcióit. Ez egy érdeklődő kutya, vadászik a patkányra, a vakondokra és egyéb kártevőkre.

FEJ: Lupoid formájú, ék alakú, de nem túl hosszú, és elég széles, hogy egyensúlyban legyen a testtel. A homlok és orrcsontok mérsékelten íveltek. A koponya rész és az arcorri tájék közötti átmenet látható, de nem lehet túl hangsúlyos.

KOPONYA TÁJÉK: Eléggé széles homlok, a szemek felé keskenyedik, enyhén domború oldalról nézve. A fejtető és az orrhát vonala párhuzamos.

Stop: Hangsúlyos, de nem túlzó.

ARCORRI TÁJÉK:

Orr: Kicsi, az orr bőre mindig fekete.

Arcorri rész: Elkeskenyedik az orr felé; jól cizellált, nem túl hosszú, és nem lerövidített; a hossza körülbelül 40 százaléka a fej teljes hosszának, egyenes vonalakkal határolt arcorri rész.

Ajkak: Feketék, szorosan illeszkednek.  

Álkapocs/Fogak: Egészséges, jól beágyazott fogak. Kívánatos az ollós harapás, de a tétre harapás is elfogadható. Előírás a komplett fogazat, a fogakra vonatkozó előírásoknak megfelelően. A hiánya egy vagy két első elő zápfognak (preamolaris) (1 P1 vagy 2 P1), vagy egy második elő zápfognak (premoláris) (1P2) elfogadható, az utózápfogakat (molaris) (M3) nem kell figyelembe venni.

Arc: Tiszta, alig észrevehetően behajlik a pofa szélénél.

Szemek: Színük sötétbarna, kicsi, mandulavágású, nincs sem besüllyedve, sem kidülledve; éles, élénk és csintalan nézéssel, fekete szempillás kerettel.

Fül: Felálló, nagyon kicsi, hegyes, háromszög alakú (annyira egyenlőszárú, amennyire csak lehetséges), magasan tűzött, de nem túl közel egymáshoz, feszes és túlzottan mozgékony.  

NYAK: Erős, erőteljesen izmos, nagyon terjedelmesnek tűnik a gallér dús szőrzete miatt, közepesen hosszú, jól bele illeszkedik a vállak közé, jól tartott és magasabban, amikor a kutya figyel, a felső vonala kissé ívelt.

TÖRZS: Rövid és széles, ezért zömök, de nem vaskos vagy nehézkes, ideálisan egy négyzetbe foglalható; hossza a váll pontjától a far búbjáig (a törzshosszúság) körülbelül a marmagassággal azonos.

Hátvonal: A felső vonal egyenes és feszes, gyakran enyhén emelkedik a fartól a marig.

Mar: Nagyon hangsúlyos, és még jobban annak látszik a sörény miatt.

Hát: Rövid, egyenes és erős.

Ágyék: Rövid, széles és erőteljes.

Far: A hátulsó része a farnak rövid, széles és vízszintes, a far és a fenék pontja közötti rész harmonikusan lekerekített, olyformán, mint a tengerimalac feneke.

Mellkas: Leér a könyökig; széles elől és a vállak mögött is, ezért a bordák kellően íveltek.  Profilból a mellkas telt.

Alsó vonal: A mellkas alsó vonala kellően leszáll, eléri a könyököt, harmonikusan és enyhén emelkedik a lágyék felé, enyhén felhúzott, de se nem lelógó se nem felhúzott.

FAROK: Magasan tűzött. Néhány kutya teljesen farok nélkül, vagy csak egy kezdetleges, hiányos farokkal (csonka vagy rövid farokkal) születik. Ez nem hiba. A farokkal született kutyák farka csánkig ér. Előny, ha nyugalmi helyzetben lóg, de felemelkedhet a hátvonallal egy vonalig, ha a kutya mozgásban van. Kunkori farok, vagy a hát fölött hordott farok is elfogadott.

VÉGTAGOK: Finom csontúak és (kellően) a törzs alatt helyezkednek el.

ELÜLSŐ VÉGTAGOK:

Általános megjelenés: Az elülső lábak függőlegesek minden oldalról és tökéletesen párhuzamosak szemből nézve; a magasságuk a földtől a könyökig körülbelül egyenlő a marmagasság felével.

Vállak: Hosszú és lejtős, normális vállszögeléssel.

Karcsont: Hosszú és megfelelően lejt.

Könyök: Erős, sem kifelé, sem befelé nem fordul el.

Elülső végtagok: Egyenesek, eléggé távol állnak egymástól, ha szemből nézzük.

Elülső lábtő: Erős, és nem feltűnő.

Metacarpus (lábközép): Elég rövid szemből nézve, az elülső láb vonalát folytatja, oldalnézetben legtöbbször enyhén egymáshoz hajlik.

Elülső mancsok: Kicsi, gömbölyű és feszes (macskamancs), ívelt lábujjak, rövid, erős, mindig fekete karmok.

HÁTULSÓ VÉGTAGOK:

Általános megjelenés: A hátulsó lábaknak a test alatt kell elhelyezkedniük, és tökéletesen párhuzamosak, (ha hátulról nézzük őket).

Comb: Hosszú, erősen izmos, a gatyát alkotó szőrzet vastagsága miatt szélesebbnek tűnnek, mint valójában.

Térd: Körülbelül a csípővel egyvonalban; normális szögeléssel.

Lábszár: Körülbelül a combbal azonos hosszúságú.

Csánk: Jól szögelt, túlzások nélkül.

Lábtőizületi és lábközép tájék/: Eléggé rövid; farkaskarom nem kívánatos.

Hátulsó mancs: mint az elülső mancs, vagy egy kicsivel hosszabb.

JÁRÁSMÓD/MOZGÁS: Ügetésben a mozgás ruganyos és erős, ésszerű lépéshosszal és jó hátulsó tolóerővel, a felső vonal közben vízszintes marad és a lábak párhuzamosan mozognak; az elülső végtagok mozgása a hátulsó végtagokéhoz igazodik, a könyökök nem fordulhatnak kifelé. Nagyobb sebességnél a lábak konvergálnak.

BŐR: Az egész testet jól beborítja.

SZŐRZET:

Szőr: A fedőszőr dús, vastag, egyenes és eléggé durva, elég merev szerkezettel, ezért száraz és ellenáll a tapintásnak, kiváló védelmet nyújt a puha, vastag aljszőrzettel. Nagyon rövid a szőr a füleken, rövid a szőr a fejen, az elülső lábak elején, a hátulsó lábak csánkjain. A testen a szőr átlagos hosszú és testhez-simuló. A nyak körül a szőr sokkal hosszabb és jobban eláll, a fül külső szélétől kezdve, különösen a kanoknál, de a szukáknál is, egy széles és jellegzetes gallért alkot ( hosszú szőrrel a nyak körül és szőrzettel mindkét oldalon), egy “sörény” (hosszú szőr a nyak felső része körül, a mar vonaláig folytatódik és még  a vállakon is tart), és egy mellény, (hosszú szőr a nyak alsó részén és a mellkason, az elülső lábak között húzódva, és végül elenyészik a  mellkas alatt). A combok hátulsó élén hosszú és dús szőr takarja a végbél területét, a  kiálló szőr hegyével, amely nagyon tipikusan befelé hajtik, egy „gatyát” képez. A farkon ugyan olyan hosszú szőr van, mint a testen.

Szín: Teljesen fekete. Az aljszőrzetnek nem szükséges teljesen feketének lennie, lehet akár sötétszürke is, amennyiben a fedőszőr teljesen eltakarja. A múló évek miatt kialakuló szürkés szín elfogadható, például az arcorri rész körül.

MÉRET ÉS TESTTÖMEG:

Testtömeg: 3 és 9 kg között. A kívánatos átlagos testtömeg 4 és 7 kg között van.

HIBÁK: Az előző pontokban leírtaktól bármilyen eltérés hibának minősül, a hibák súlyosságának az elbírálása meg kell, hogy feleljen azzal az aránnyal, amilyen mértékű az eltérés, és hogy annak milyen hatása van a kutya egészségére vagy jólétére.

  • Általános kinézet: Bumfordi, hiányzik a tömege; túl rövid vagy túl hosszú láb, téglalapba illeszthető, hosszú test.
  • Fej: Túl hosszú vagy túl rövid. A fejtető és az orrhát nem párhuzamos, róka-arcú; túl kiugró szemöldök vagy arccsont.

Koponya: Túl keskeny, túl gömbölyű vagy domború homlok (alma-fejű).

Arcorri rész: Túl hosszú, csúcsos, elhegyesedő vastag, csonka, domború felső vonal.

Fogak: A metszőfogak rossz elrendezése, vagy beágyazása. Szemek: Nagy, kerek kiugró, vagy világosbarna a színe (mogyorószínű még elfogadott).

  • Törzs

Mellkas: Keskeny, lapos, hengeres; nem eléggé mély.

Far: Hosszú, csapott, magas, vagy a far íve nem a hátvonal folytatásából indul (az átmenetnél a far és a comb hátsó része között).

  • Végtagok: Túl kevés vagy túl nagy a szögellés.
  • Mozgás: Kötött mozgás, rövid lépéshossz, hiányzó tolóerő, nem tarja a megfelelő felső hátvonalat mozgás közben, az elülső végtagokon akciós mozgás, hátulsó végtagokon szökellő mozdulatok.
  • A szőr minősége: Túl rövid (lelapuló), túl hosszú, túl vékony, puha vagy selymes, hullámos, túl laposan a testhez simul, vagy lelóg; túl kevés; a gallér, a sörény, a mellény, vagy a gatya hiánya (a kanoknál súlyosabb hiba, főleg a gallér hiánya). Nem elegendő aljszőrzet.

A szőr színe: A fedőszőr bármely más színű, mint fekete (kivéve a szürke, barnás, vagy vöröses színárnyalatokat).  Elvétve néhány kis fehér folt, pl. a lábujjakon.

  • Viselkedés: Közönyös vagy félénk.

SÚLYOS HIBÁK:

  • Fogak: Egy metszőfog (incisivus) (I1), három P1-es elő zápfog (premolaris) (3 P1) vagy két P2-es elő zápfog (2 P2) hiánya.

KIZÁRÓ HIBÁK:

  • Agresszív vagy túl félénk.
  • Bármelyik kutya, mely egyértelműen nem normális fizikai tulajdonságokkal rendelkezik vagy viselkedést mutat, ki kell zárni.
  • Hiányozik a fajtajelleg.
  • Előre vagy hátra harapás, akár a záródás hiányával (fordított ollós harapás), keresztharapás, ferde száj, ha hiányzik egy szemfog (caninus) (1 C), egy felső zápfog (premolaris) (1P4) vagy egy alsó zápfog (molaris) (1 M1), egy zápfog (1M1 vagy 1 M2 de nem az M3), egy 4. elő zápfog (alsó P4), egy 3. elő zápfog (1P3) egy másik fog hiányával együtt, vagy összesen 4 hiányzó fog, vagy több (kivéve a négy 1. elő zápfogakat).
  • Pigment hiánya az orron, ajkakon vagy szemhéjon.
  • Fülek: Lógnak, vagy csak félig állnak.
  • Szőrzet, amelyik hosszú, puha vagy selymes, azaz egyértelműen „hosszú szőrű” szőrtípus; hosszú szőr zászlók a fülön, a combok mögött, stb.; az aljszőr teljes hiánya.
  • Szín: Fedőszőr bármilyen más színű, mint fekete (kivéve a szürke, barnás, vagy vöröses árnyalatokat) vagy kis fehér foltokkal, akár a lábujjakon is.
  • Testtömeg egyértelműen az előírt határokon kívül.

MEGJEGYZÉS: A kanoknak láthatóan, tapinthatóan két, normális heréjének kell lennie a herezacskóban.

 

A  SCHIPPERKE EREDETE

(francia fajta népszerűsítésére kiadott brosúra fordítása)

1. A SCHIPPERKÉK TÖRTÉNETE

A schipperke bizonyosan egy nagyon régi fajta. Kétség kívül, az ősök nem minden részletben egyeztek a mostani formájukkal, mivel a belga tenyésztők csupán l888-ban alkották meg a fajta leírását, kiválasztva azt a típust, amit napjainkban ismerünk, háttérbe szorítva a többi létező típust.

A legfontosabb morfológiai jellemzői azonban már rég óta nem változott jelentősen, hiszen a schipperke egy kicsinyített formája egy canis lupusnak, ami egy olyan kutya fajta, amely a legősibb kutya törzséhez tartozik.

Általánosságban nézve, a farkashoz képest a mostani állapota, majdhogynem változatlan maradt. Hogy megértsük ennek a kijelentésnek az alapjait, alapul vettük Pierre Mégnin teóriáját, miszerint a számos kutyafajta eredete négy alapvető ősre eredeztethető vissza, a fej formája, tehát az egész kutya formája alapján.

Természetesen, ez a felosztás személyes és vitatható, de lehetővé teszi a különböző kutyafajták logikus rendszerezését, ezért választottuk ezt, a sok más lehetséges rendszer közül. Csak azokat az egyedeket zártuk ki, akiknél valamiféle rendellenes mutáció túl rövid végtagokat illetve pofacsontokat eredményezett.

Ennek alapján:

1. A farkaskutya félék, akik a legősibb törzset alkotják. Ők hasonlítanak a farkashoz, ahogy a nevük is jelzi. (Valószínűleg ezek miatt állítják, hogy a kutya a farkastól származik.) A farkasfélék feje ék alakú, enyhe stoppal és felálló füllel. Ez a típus nálunk a leggyakoribb és népiesen a juhászkutyákat farkaskutyáknak is nevezik, bármi is a meghatározott fajtája, legyen az német juhász vagy belga juhász, stb.

2. A molosszusok, akiknek kerek fejük van, széles és nagyméretű koponyával, rövid, vastag pofacsonttal, kifejező stoppal és lógó füllel. Ilyenek a bordeaux-i dog, a bernáthegyi, stb.

3. A vadászkutya félék, közepesen nyújtott fejjel, eléggé markáns stoppal, eléggé nagy pofacsonttal, ami általában nagyjából a koponya hosszával egyezik, lógó füllel. A legtöbb keleti vadászkutya ebbe a csoportba tartozik.

4. Az agárfélék, keskeny, nyújtott fejjel, stop nélkül, karcsú pofacsonttal. Az összes agár ebbe a kategóriába tartozik.

Ez a javasolt felosztás alapja. Mindegyik kategória leírása pontosan megfelel egy adott fajtának. De nagyon sok olyan fajta van, amelyik nem igazán illik egyik kategóriába sem. Ez azért lehetséges, hiszen már rég óta történtek keresztezések a kategóriák között, akár véletlenül, akár az emberek akaratából. Ezeknek a keresztezéseknek az utódai között akadhatunk olyanokra, akik a farkas-molosszus, vadász-agár, vagy egyéb kategóriának felel meg.

Még így is adódik egy két fajta, amelyiknél nehéz, vagy majdnem lehetetlen felismerni, hogy melyik kategóriából eredeztethető.

A schipperkénél azonban semmi kétség, azokhoz a kis méretű kutyákhoz tartozik, akik a legtisztábban képviselik a farkasféléket. Amire ki akarunk lyukadni az a tény, hogy nélkülözi az emberi akarat és fantázia által oly sok fajtában rögzített tulajdonságokat. Ő nem egy „gyártott változat”. Bizonyára ez az oka annak, hogy az alapvető jellemzői oly rég óta változatlanok maradtak. A kicsisége, amit fokozatos kiválasztással értek el, az egyetlen ami valóságos evolúcióról tanúskodik.

Ami viszont tagadhatatlan, hogy a méretének változása során igen csekély hatás érte a testarányokat. A szép, 6-7 kg-os egyedek majdnem a teljesen pontos kicsinyítései azoknak a nagyobb méretű kutyáknak, akik ebbe e fajtába tartoznak.

Ez a tény mondatta dr. Hérout, nagy francia kinológussal: „ A schipperke a szép törpe kutya” (a „törpét” olyan értelemben használta, mint egy számottevően nagyobb méret kicsinyített változatát, és nem mint ahogyan általában a 9. Fajtacsoport tagjairól szoktak említést tenni.

Az egyedüli rendellenesség a schipperkéknél, az hogy nincs farkuk. (Azóta megváltozott a standard, és a farkukat Magyarországon már nem szabad vágni, de vannak országok, ahol ez még nem elfogadott, és továbbra is farok nélküliek a kutyák.)

A schipperke tehát egy olyan kutya kicsinyítéséből jött létre, ami típusában megegyezett vele, csupán mérete volt sokkal nagyobb nála.

Ez a kutya lehetett a „Leuvénaar, vagy a Louvain kutya (Ch. Huge elméletet szerint). A Leuvénaar egy általában fekete, közép méretű „farkas-kutya” volt. A nagyobb méretűeket a nyáj őrzésére használták. Ezek voltak a szülei azoknak a juhászkutyáknak, akik közül a legtöbben a jelenlegi belga juhászkutyák ősei lehettek. A legkisebbeket pedig kiválasztották, hogy megfogja a patkányokat az istállókban, illetve a lakóterület körüli udvaron. Ezek lehettek a mi schipperkénk ősei. F. E. Verbanck szakértő nézete a „schipperke” szó eredetéről, más szemszögből támasztja alá ennek a feltételezésnek az igazságát. Szerinte ez a név, amit jóval l888, a hivatalossá válása előtt kapott ez a kiskutya, egy eltorzított változata a „Schieperke” szónak, ami „kis juhászt” jelent egy régi louvain környéki dialektus szerint.

Vagyis a két legkompetensebb belga kinológus véleménye megegyezik abban, hogy a Schipperke egy olyan ősi kutya fajta kicsinyített utóda, amelytől a Belga Juhászkutya is származik.

Túl a kinológiai rendszerek ismertetésén, a népi hagyományok alapján felidézünk néhány anekdotát, amit szabadon hihetünk, vagy akár nem:

n Brüsszelben, a XVII. Század vége felé a vargák már rendeztek vasárnapokon versenyeket a schipperkéknek. De itt nem a kutyák szépségét vetették össze egymással, hanem a nyakörvükét, ami bőrből készült fémmel díszítve, és amikre nagyon büszkék voltak. Ezeket a nyakörveket, állítólag, napjainkban is lehet látni a brüsszeli múzeumban.

n Ebben az időben lehetett, hogy egy varga, elkeseredésében, hogy a szomszéd schipperkéje gyakran nyer ellene, és ő csak a második helyre szorul, ellopta a kutyát, és egy bárddal levágta a farkát. Az állat így megcsonkítva még elegánsabbnak tűnt. Ekkor született meg a schipperke farkatlan formája.

n Egy másik változat szintén megadhatja ennek a formának az eredetét: a hajósoknak schipperkéjük volt a csónakjuk fedélzetén, vagy azért, hogy társaságuk legyen, akár azért, hogy megfogja a patkányokat. Rájöttek, hogy a farkatlan egyedek kevésbé „terjedelmesek”, és nem borogatják fel a farkukkal a tárgyakat a szűkös hajókabinban.

Ezekhez a magyarázatokhoz még több mást is hozzáfűzhetnénk, amelyek megmagyarázzák a farok hiányát ezeknél a kiskutyáknál, melyek kevésbé romantikusak, de hihetőbbek:

  • Véletlenül születhettek schipperkék farok nélkül. Az ő tulajdonosaik, kihasználva ezt a rendellenességet, azt állították, hogy ez annak a jele, hogy kutyájuk igazi fajkutya. Ez a nézet általánosan elfogadottá vált, így a többi kutyatulajdonos már születésükkor levágta a kutyák farkát, ezzel nyomták rá a tiszta fajkutya bélyegét a kiskutyákra.
  • Lehetséges, hogy valaki csupán a fantáziájának engedve vágta le a schipperkéjének a farkát. A többiek pedig csak követték ezt az új módit. Ez a művelet azért válhatott egyöntetűvé, mivel ezek a kicsi kutyusuk sokkal kellemesebbnek tűnnek farok nélkül.

 

 

 

Powered by WordPress | Designed by: Free Web Space | Thanks to Best CD Rates, Boat Insurance and software download